DUNAFERR-DEAC

3 - 9

Recap

A DEAC férfi futsalosai az anyagi problémák miatt átalakuló Dunaferr otthonában vendégeskedtek péntek este. A Fejér megyeieknek több kulcsember is búcsút intett, így együttesünk számított a favoritnak. Ennek megfelelően kezdtünk, Rácz és Szabó szép összjátéka után utóbbi centerezett, de Németh László óriásit mentett. Néhány pillanattal később Rácz nagy lehetőséget puskázott el. 21 esztendős játékosunk egy szabadrúgást követően javított, ezzel szereztük meg a vezetést.

Az újvárosiak nem “fehér zászlót lobogtatva” futottak ki a pályára, ezt bizonyította Perjési Viktor, aki a jobb alsóba tüzelt az ötödik percben. Szentes-Bíró szép csellel ültette be a hintába a védőjét, ám a lökete mellé ment. Csapatkapitányunk gólpasszal vigasztalódott, a lekészítéséből Siska köszönt be. A játék képe nem változott, jóval többet birtokoltuk a játékszert, ellenfelünk kontrákkal igyekezett veszélyt teremteni.

Vetélytársunk ismét eltüntette a hátrányát Bartha Rolandnak hála, de nem állt sokáig 2-2 az eredményjelzőn, ugyanis Szentes-Bíró kilenc méterről leadott lövése megtréfálta Cseresnyés Alexet. Elek Gergő vezetőedző Sánta Attilának is lehetőséget adott. Érdekesség, hogy Sánta pont a Dunaferrtől tért vissza a DEAC-hoz néhány héttel ezelőtt. A 12-szeres válogatott futsalos kezdésnek Faragóval (neki sem ismeretlen a dunaújvárosi közeg) rúgatott gólt. Elszámolták magukat a hazaiak, Szabó maradt üresen a hatos környékén, ezzel a sansszal pedig élt is, ennek köszönhetően a szünetre megnyugtató fórral mehettünk.

A második játékrészt is magas fordulatszámon nyitottuk, ezt többek között Szentes-Bíró kapufája támasztotta alá. Thiago lövését védte Cseresnyés, majd meglódult és bevette Dobi kapuját. A dunaújvárosi hálóőrtől ez nem volt meglepő, hiszen a Fradi ellen is gólt szerzett. Siska hozta helyzetbe Szentes-Bírót, aki feltette az i-re a pontot. A végig szimpatikusan játszó ellenfelünk majdnem újra csökkentett a hátrányán, de Dorogi peches volt, mivel a kapufát találta telibe. A gólfesztiválból Berecz is kivette a részét, neki Szabó adta az asszisztot. Az eredmény alakulásának köszönhetően Elek Gergő a fiatalokat (Tóth Benedek, Szabó Ábel, Figeczki Ágoston) is be tudta vetni. A végjátékban a Dunaferr elővette az öt a négy elleni szisztémát, de ebből mi profitáltunk, mivel Tóth Attila és Figeczki is bevette az üresen tátongó kaput.

Idő Liga Szezon
19:00 NB1 2020/2021

Helyszín

Dunaújvárosi Sportcsarnok

Eredmények

Csapat1. félidőVégeredmény
DUNAFERR23
DEAC59